Lovaglás

LOVAGLÁS

LOVAGLÁS

LOVAGLÁS

Mi a lovaglás?

A ló és az ember kapcsolata már az ősidőktől ismert, a magyaroknak pedig különleges kapcsolódásuk van a lovakhoz, így nem meglepő, hogy a lovaglás az első sportok egyike volt, amit kipróbáltam.

Ennél a sportnál nagy hangsúlyt fektetnek az oktatók a ló és a sportoló közötti kapcsolat kialakítására, így a lovas foglalkozás része a ló ápolása, etetése, érintése, megfigyelése. 

Lovaglás során a test legtöbb izmát használjuk, hogy egyensúlyban és ritmusban maradjunk, de ezen felül mentálisan is jót tesz: kikapcsol, feltölt, javítja a koncentrációt és a testtartást, sőt, a lovaglást terápiás célokra is használják. Fejleszti az egyensúlyérzéket, mozgáskoordinációnkat, és természetesen izmot épít, kalóriát éget.

Alapvetően 3 jármódot különböztetünk meg a sebességtől függően: lépés, ügetés (2 ütemű jármód), vágta (3 ütemű jármód). A lovagláshoz többféle biztonsági felszerelést is használhatunk, például lovaglócipőt, lovaglókobakot, kesztyűt vagy védőmellényt. 

A lovaglás több szakága olimpiai sportág is, mint a díjlovaglás, díjugratás vagy a lovastusa.

Filmek, amikben találkozhattál a sporttal (példák): 

  • A suttogó (1998.)
  • Szilaj, a vad völgy paripája (2002., animációs film)
  • Kincsem (2017.)

Értékelésünk

Ezek a saját tapasztalataink alapján készültek.

0 / 10

nehézség

0 / 10

durvaság

0 / 10

sérülésveszély

0 / 10

fizikai igénybevétel

Mega Farm Lovarda - Pécel

KUPONKÓD

sportterkep2024

4 alkalom esetén ajándék + 1 alkalom

Hibás adat szerepel a leírásban? Adj nekünk sárga lapot, és írd meg, hol hibáztunk, hogy javíthassuk: sargalap@sportterkep.hu